|
|
- Rólunk
- Franchise
- Kapcsolat
- Taglétszám
- Kötelező biztosítás
A KéK Cégcsoport Kft. – mint érdekképviseleti társulás – a kis és középvállalkozások összefogásának erejét használja fel a szolgáltatókkal és beszállítókkal szemben – immár 2000 decembere óta. Társulásunkat indulásunkkor három tevékenység köré osztottuk: Általános (építőipari, alapító tagjaink) Fuvarozó és Agrár tagozat, amely mára már nem határolódik el, a szolgáltatói paletta bővülésével minden vállalkozás számára tudunk kedvező lehetőségeket biztosítani. Fontos szempontunk, hogy az összefogásba csak megbízható vállalkozások kerüljenek be, akik erősítik a már jól működő szövetséget. Bövebben...
|
|
 |
Célunk: a VÁLLALKOZÁSOK általános költségeinek jelentős csökkentése, valamint vállalkozási tanácsadással érvényesíteni a vállakozások érdekeit, hogy tevékenységüket biztos partneri környezetben, a lehető legoptimálisabb költségek mellett végezhessék.
Franchise együttműködést kínálunk azon könyvelő irodák vezetőinek, akik eredményes vállalkozást akarnak kiépíteni anyagi és szakmai egzisztenciát teremteni rendszerünkhöz való csatlakozással.
A KéK Üzleti Centrumok a dinamikusan növekvő mikro-, kis- és középvállalkozásokat tömörítő KéK Cégcsoport fiókjaiként szolgálják ki a tagvállalkozások általános költségcsökkentő és vállalkozásfejlesztési igényeit, reklám és ügynöki tevékenység nélkül. |
|
 |
Jelenleg is neves könyvelő és könyvvizsgáló irodák végzik ezt a tevékenységet, melyeket megtalálhatnak az Üzleti Centrum címszó alatt.
Bövebben: Franchise együttműködési felhívásról ( PDF )
Kapcsolatfelvétel
Bármilyen kérdése esetén kérjük forduljon a területileg illetékes Üzleti Centrumunkhoz. KéK Üzleti Centrumok >>>
Ha ön már tagja a KéK Cégcsoport Kft.-nek
Ha ön már tagja a KéK Cégcsoport Kft.-nek és bármilyen kérdése lenne kérjük kattintson a következő hivatkozásra és tájékozódjon az ön közvetlen Üzleti Centrum kapcsolattartója elérhetőségeiről.
Közvetlen Üzleti Centrum kapcsolatom >>> |

|
 |
Magyarországon a 190/2004. (VI.8.) Kormányrendelet szerint minden gépjármű üzembentartójának, vagy tulajdonosának kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kell kötni. A biztosítási piacon jelenleg 10 biztosító társaságnál (Zrt.) és 3 biztosító egyesületnél van lehetőség a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) megkötésére.
A Kötelező Gépjármű-Felelősség Biztosítást lehetőség van minden év utolsó két hónapjában egy másik biztosítótársasághoz átkötni, így minden évben egy kis utánjárással a legkedvezőbb díjú biztosítást tudhatja magáénak. Ezen a web portálon lehetőség van a biztosítók által kínált biztosítási díjakról tájékozódni, illetve az átkötési időszakban egy fax segítségével a GFB biztosítás díját csökkenteni.
Tovább |
|
|
|
|
|
|
KéK Autóflotta Kft. |
 |
Mára 15 márkában biztosítunk vásárlási kedvezményt tagjainknak, valamint kedvező finanszírozást biztosítunk és nem utolsó sorban egyedi bérleti konstrukciónkkal támogatjuk értékesítési tevékenységünket. |
| Filozófiánk,hogy a magyarországi mikro-kis, és középvállalkozások is részesülhessenek,abból a kedvezményből amelyre csak a nagy multi cégek jogosultak. Bövebben | |
|
KéK Travel Kft. |
 |
|
A KÉK Cégcsoport első nyilvános, nagyközönségnek is nyitva álló szolgáltatása az utazás és rendezvényszervezés volt, melynek fő profilja a tengerparti és egzotikus utazások, városlátogatások, és nem utolsó |
| sorban a belföldi utazások szervezése. Válasszon utazásaink közül weboldalunkon és kérje kedvezményes KéK utazási ajánlatunkat és ne feleldje: ,,A pihenés mindenkinek jár!" Bövebben | |
|
KéK Energia Kft. |
 |
|
Az eddig igénybe vehető szolgáltatási és egyéb kedvezményeken túl, kedvezményes villamos energia és földgáz felhasználására is lehetőség van. |
A kedvezményes energiaszolgáltatás minden, a szolgáltatási szerződés feltételeinek megfelelő KéK Cégcsoport tag részére biztosított. Bövebben | |
|
|
|
KéK PTI Kft. |
 |
|
A KéK Cégcsoport a tagság életében felmerülő pénzügyi helyzetekben is segítséget nyújt. Kiemelt tevékenységi köreink közt szerepel a Cafeteria rendszerek bevezetése, biztosítás kötés vagy hitelügyintézés teljes körű |
| lebonyolítása is. A KéK PTI Kft. pénzügyi tevékenységeiről bővebben weboldalunkon olvashat vagy bármilyen kérdése esetén forduljon az ön közvetlen Üzleti Centrum kapcsolattartójához. Bövebben | |
|
KéK Partner Kft. |
 |
|
Az ország számos pontján lévő Épületgépészeti kereskedő cégek összefogása eredményeképpen jött létre a KéK Partner Kft. Az összefogás erejét felhasználva váltunk nagykereskedővé, és kerültünk közvetlen |
| kapcsolatba gyártókkal, gyártói képviseletekkel. Szervezett működésünknek köszönhetően a forgalmazott termékek megjelennek valamennyi kereskedelmi képviseletünkön. Bövebben | |
|
KéK Irodaszer |
 |
|
Minden vállalkozásnak működéséhez szüksége van irodai eszközökre ezért létrehoztuk a KéK Irodaszer web áruházat. Az áruházban speciálisan, a cégcsoport tagjai részére kialakított kedvezményes „KÉK” |
| árakon lehet vásárolni! Rendeléshez egy egyszeri regisztráció szükséges amelyet két perc alatt elvégezhet az oldal tetején található regisztrációs ablakra kattintva. Bövebben | |
|
| KÉK CÉGCSOPORT KEDVEZMÉNYES SZOLGÁLTATÁSOK |
| |
|
|
|
|
|
|
|
|
| |
 Gáz és villamos energia Kedvezményes gáz és villamos energia, ipari és lakossági felhasználásra.
 |
|
 T-Mobile - Előfizetéses Szolgáltatási kedvezmények mobil készüléken üzemeltetett előfizetéshez.
 |
|
 MOL - Üzemanyag Kedvezmények üzemanyag-kártyára történő vásárlásra, és üzemanyag beszerzésre.
 |
|
 Bitosítás biztosítási területen tagjaink részére alkuszi tevékenységet végzünk.
 |
|
| |
|
|
|
|
|
|
|
|
| |
 Cafeteria Béren kívüli juttatás, azaz a cafeteria rendszer bevezetése.
 |
|
 Autó vásárlás Kedvezményes autó vásárlás és hosszú távú bérlet.
 |
|
 Utazások Tagjaink részére utazási kedvezményeket is biztosítunk.
 |
|
 Épületgépészet Az ország számos pontján lévő épületgépészeti összefogás.
 |
|
| |
|
|
|
|
|
|
|
|
| |
 Irodai kellékek Irodai eszközeiket interneten keresztül megvásárolhatja webáruházunkban.
 |
|
 Fűtés korszerűsítése Fűtési hálózatok korszerűsítésére dolgoztuk ki az ,,ENERGIA SPÓR" programot.
 |
|
 Hitelügyintézés Bankszolgáltatás területen tagjaink részére teljes körű tanácsadói tevékenységet...
 |
|
|
|
| |
|
|
|
|
|
|
|
| |
|
|
|
|